A hatékonyság és a munkavédelem összefüggései: A munkahelyi biztonság, -egészségmegőrzésnek kiemelkedő szerepe van egy vállalkozás működése szempontjából. Egy vállalat munkabiztonságának állapota, színvonala manapság egyik indikátorává vált a vállalati sikerességnek. A gazdálkodó szervezeteknek, vállalatoknak, munkaadóknak egy alapvető felelősségük van a munkavállalóik egészsége iránt, mely része a társadalmi felelősségvállalásnak… A feldolgozóipari dolgozók jogainak gyakorlásához, feladataik teljesítéséhez szükséges ismeretek a munkavédelem tükrében: A kiadvány célcsoportja a feldolgozóipari dolgozók, elsősorban az ő számukra íródott. Az illetékes minisztérium által minden évben kiadott „Tájékoztató a munkabalesetek alakulásáról a feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján” 2017. évi kiadványa alapján megállapítható, hogy az összes munkabaleset száma a 2013-2017 közötti időszakban (a feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján a külföldön és közúton történt munkabalesetekkel együtt) folyamatosan nőtt, bár az utóbbi két évben csökkent a növekedés mértéke. 2017-ben valamivel több, mint 23 ezer munkabalesetet jelentettek hatóságnak, ebből 79 eset volt halálos munkabaleset… A munkavédelmi képviselők feladatainak összefoglalása: A munkavédelem felöleli a munkahely, a munkakörülmények, a munkavégzés munkabiztonsági (műszaki), a munka-egészségügyi (munkahelyi higiénés és foglalkozás-egészségügyi) követelményeit, szervezeti, igazgatási, érdekképviseleti, gazdasági, hatósági vonatkozásait… A munkabiztonság, prevenció, megelőzés eszközei a feldolgozóipari ágazatban: A munkavédelem felöleli a munkahely, a munkakörülmények, a munkavégzés munkabiztonsági (műszaki), a munka-egészségügyi (munkahelyi higiénés és foglalkozás-egészségügyi) követelményeit, szervezeti, igazgatási, érdekképviseleti, gazdasági, hatósági vonatkozásait… A munkavédelem szerepe, jelentősége a munkáltató és munkavállaló szempontjából a feldolgozóipari ágazatban dolgozók állományának körében, a munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek felelőssége, teendői a munkavédelem terén: A munkavégzés fontos szerepet játszik a mindennapi életünkben. Munkát csak akkor tudunk végezni, ha munkaerőnk, illetve munkaképességünk birtokában vagyunk. A munkaerő nem állandó, a munkavégzés során elhasználódik, ezért azt folyamatosan újra kell termelni. Ez az újratermelés csak olyan körülmények mellett lehetséges, amely biztosítja a kielégítő pihenést, táplálkozást. Emellett alapvető feltétel az egészség és a testi épség, illetve annak megőrzése is… A munkahelyi egészségmegőrző, munkaképesség fejlesztő programok lehetséges tartalma a feldolgozóipari ágazatban dolgozó állomány körében, alkalmazási területeik, a részvételt elősegítő, ösztönző megoldások: A hatékony munkavédelmi és foglalkozás- egészségügyi menedzsment döntő szerepet játszik a munkahelyi balesetek és a foglalkozási ártalmak csökkentésében. Nemzetközi kutatások során munkavédelmi szervezetek (például az EU-OSHA az Európai Unió munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi információs ügynöksége) a legeredményesebb munkáltatók gyakorlatát alapul véve – az önkéntes munkabiztonsági és foglalkozás-egészségügyi programok lebonyolítására irányelveket adott ki, amelyekben a munkáltatóknak a következőket ajánlja:
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt az URL címet a WordPress honlapba
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt a kódot a honlapunkba